Bogyay Tamás, várbogyai és nagymadi

(Zalahaláp, Zala vm. 1909. ápr. 9. - München, Németország, 1994. febr. 8.)

művészettörténész

     Apja, Bogyay Lajos, katonatiszt volt, anyja, Pauler Katalin, Pauler Gyula történész lánya. Elemi iskolába Nagykanizsán járt, ugyanitt végezte a gimnáziumot, osztálytársa volt Fejtő Ferenc. Az Eötvös Kollégium tagjaként végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen, később Berlinben a Collegium Hungaricum, Rómában a Magyar Történeti Intézet ösztöndíjasa volt. 1935 és 1940 között a zalaegerszegi királyi tanfelügyelőségen dolgozott segédfogalmazó-gyakornokként, 1940-től 1945-ig a Vallás és Közoktatási Minisztérium tisztviselője volt. 1945-ben Bajorországba került, 1952 után Münchenben élt. Kőszegi Ákos néven 1952-1974 között a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. A hazai szakmai közéletbe az 1970-es évektől Magyarországon is megjelenő publikációival, az 1980-as évektől pedig személyesen is bekapcsolódott. 1990-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorrá avatta. Badacsonyban a családi kápolnában temették el. Főleg a középkorral foglalkozott, a magyarok eredetéről, a Szent Koronáról, István királyról, középkori művészetünkről közölt fontos tanulmányokat magyar, német és francia nyelven. Zalai munkája során kezdett foglalkozni a megye középkori építészeti emlékeivel, ma is alapvetőnek számító tanulmányokat adott közre a nagykapornaki, a kallosdi templomról, a zalaháshágyi timpanonról stb.
IrodalomMagyar nagylexikon. : 4.214.p.(*Kőszeg, ápr.8.)
 Új magyar irodalmi lexikon. : 1.252.p. (*Kőszeg)
 Szántó Konrád: Bogyay Tamás egyháztörténeti munkássága : 7-15.p.
 Wehli Tünde: Bogyay Tamás (1909-1994)
 Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. : 60-61.p.
 Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. : 3.755-756.has.(*ápr.8.)
 Kortárs magyar írók, 1945-1997. Bibliográfia és fotótár. : 107.p.
 Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. : 115-116.p.(*ápr.8.)
 Révai új lexikona. : 3.243.p.(*ápr.8.)
 Veszprém megyei életrajzi lexikon. : 85.p.
Főbb művekA művész a korai középkorban
 A jáki apátsági templom és Szent Jakab-kápolna
 Lechfeld. Ende und Anfang
 Kép és látomás. Egy fejezet a magyar romantika történetéből
 Bayern und die Kunst Ungarns
 Grundzüge der Geschichte Ungarns
 Stephanus rex
 Magyarország története távlatból
ArcképWehli Tünde: Bogyay Tamás (1909-1994) : 275.p.